GarfieldAz Úr 2017. esztendejében, május 5-én az ő kegyelméből elkezdődött a kígyó hónapja, melynek mottóját Pató Pál Úrtól kölcsönözte nekünk Petőfi Sándor, mi pedig most leteszteljük, hogy tényleg ráérünk-e arra még.

Már múlt hónapban is az igazság kivont kardjával szaladgáltunk, és hol így, hol úgy szembesültünk azzal, hogy mégiscsak az egyenes út a legrövidebb és a legcélravezetőbb, most folytatjuk. Még mindig nagyon fontos tudni, hogy központi energia ebben a hónapban is az, hogy az igazság ösvényén járjunk, a kerülőutakat messzire kerüljük el. Már totál belejöttünk, hiszen március óta ezt gyakoroljuk. Az akkor kezdődő, áprilisban folytatódó erőteljes igazság érzet még mindig kitart. Tartsd fókuszban, hogy a tisztességes út minden szempontból a legjobb, no és nem is annyira göröngyös!

 

Pókerarcot fel! A diplomáciai érzékünk kiváló ebben a hónapban. Nyíltan nem érdemes szembeszállni és küzdeni senkivel, mert most sokkal inkább a finomabb módszereknek kedvez az idő. Ha bármit el akarsz érni, sokkal jobban teszed, ha kivárod a megfelelő alkalmat és a meggyőzés erejével élsz, mint ha megpróbálnád valakire rányomni az akaratodat. Az energiák a hatékony kommunikációt támogatják. Meglátod, ha kicsit türelmesebb vagy, ha kivárod a kellő alkalmat és odafigyelsz a másik reakcióira, sokkal messzebb jutsz mintha akaratoskodnál. Persze az a messzebb figyelj, hogy merre van, mert tudod... az igazság ösvénye....

És most akkor lássuk mi a közös a Petőfi Sándor által kifigurázott Pató Pál úrban és Garfieldban. Ebben a hónapban ne halogass! A hajlam benned lesz, hogy elodázz dolgokat. Sokkal kényelmesebbnek tűnik majd lustálkodni, megenni még két sütit és vígan ringatni magunkat abban a szirupos illúzióban, hogy holnap is jó lesz majd... meg egy napon nem múlik, és különben is, majd jövő héten. Persze az eszeddel tudni fogod, hogy nem helyes és tisztában leszel vele, hogy mit kéne csinálni, mégis könnyebb útnak tűnik majd tologatni a teendőket. A belső hangod folyamatosan ordibál veled, de a párnák közé befúrt fejjel alig hallod majd, az meg egyenes felháborító, hogy hallgass is rá! Ez a hónap kihívása, hogy legyőzd a magadban szunnyadó Pató Pál urat. Ha nem teszed, akkor a teendőid a fejedre borulhatnak és akár helyrehozhatatlanul lecsúszhatsz dolgokról. Viszont ha erre odafigyelsz, akkor tiéd a hónap dolgozója díj, annak minden pozitív jutalmával együtt. Régóta dédelgetett, titkon őrizgetett rosszaságokat van így lehetőséged kidolgozni magadból és ezáltal jövő hónapban már egy sokkal magasabb minőségben folytatni az életet!

Elrettentésül álljanak itt Petőfi Sándor szavai, hogy tudd hogyan helytelen viselkedni májusban:

"Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

 

A hónap kulcsszavai: tisztesség, diplomácia és tettrekészség, ezeket tartsd szem előtt ha sikeres hónapot akarsz majd zárni.

Comments powered by CComment