couple 1246304 12802019. június 6-án a nap indulása után nem sokkal még éjjel bevágtat életünkbe a ló. 5-én este még a kígyó hónapjának minőségében alszunk el, de csütörtök reggel már tetterősen, energiával telve ébredünk a nyár legerősebb hónapjában. Reméljük, hogy ez már az időjárásban is megmutatkozik, az év vizes energiái kevésbé lesznek dominánsak a tűz hatására. 

Az asztrológiai nyár közepén tartunk, a ló hónapjában. Ebben a hónapban mindig nagyon erős a romantikus energia, ez most sincs másképp. De ne feledjük azt, hogy jin föld évben járunk, ami az elfogadás jegye. Ebben az évben nagyon toleránsak, elfogadóak és megértőek tudunk lenni a tőlünk való különbözőséggel, a másképp gondolkodással. A jin föld a legelfogadóbb jegy az összes között. Így ebben a hónapban minden olyan szerelem elfogadására, kibontakozására és megmutatására is lehetőség van, ami a megszokott normáktól bármilyen módon eltér. Ez a hónap meghozza az ismerkedés lehetőségét, ezért ha társat keresel, járj nyitott szemmel. A megoldás az élet szeretetében rejlik, találd meg egyedül is az örömödet, ha ez sugárzik rólad könnyebb kapcsolódni hozzád. A már meglévő kapcsolatokban is felerősödik a romantika, egy-egy nyár esti andalgás, egy kis egymásra figyelés felébresztheti a pislákoló tüzeket. 

De nem csak a rózsaszín szemüvegen keresztüli szemlélődés a feladatunk júniusban. A romantikus lágyság mellett kemények leszünk és kitartóak. Június az a hónap, amikor a céljaink megvalósítása is szárnyakat kaphat. Nagyon erős energiával leszünk felvértezve, szinte nem lesz akadály amit ne tudnánk legyőzni és meghaladni. Nem csak hogy megoldjuk a kihívásokat, de egyenesen élvezzük is ha valamit nehezebb elérni megvalósítani, ilyenkor felébred bennünk a "csakazértis" érzés. Ha pedig valami nagy dolgot megvalósítunk és túl vagyunk rajta, akkor pedig méltán lehetünk büszkék magunkra, hogy ezt is meg tudtuk csinálni. És ez az a jutalom ami egész hónapban hajt bennünket. Érdemes júniusban kicsit elgondolkodnod, hogy mit terveztél erre az évre, abból mit valósítottál meg, mi hiányzik még. Ha egy-két dolgot azért altattál mert túl nehéznek ítélted meg a megvalósítását, akkor most ezeknek a dolgoknak állj neki, mert most képes leszel megoldani amit eddig nem. Ebben segít a kitartás, ami fizikai és mentális szinten is megvalósul. Fontos figyelmeztetés, hogy ezt az energiát használd fel valamire. Mert ez rendelkezésedre áll egész hónapban és valahogy megnyilvánul. Ha te irányítod, akkor a saját dolgaidat lendítheted vele előre, ha viszont nem használod semmire önálló életre kel és téged fog belülről rombolni. 

A hirtelenség nagyon jelen lesz júniusban, ezért figyelj oda a kommunikációdra. Hajlamos leszel mindent úgy kimondani ahogy van. Nem azért mert bárkit bántani akarnál vele, egyszerűen közlöd az igazságot. De nem biztos, hogy mindenki képes mindenfajta igazságot nyíltan elviselni, ezért akaratodon kívül is megbánthatsz másokat, még akkor is ha igazad van. Ezért próbálkozz kicsit azzal, hogy finomabban közlöd a kritikádat, véleményedet. 

Azért is fontos ez az előző tanács, mert a nagy tetterő mögött nagy fokú érzékenység is rejlik bennünk ebben a hónapban. Minden megérint bennünket, de ezt azonnal nem mutatjuk ki és le sem reagáljuk. Gyűjtjük, belül rágjuk, csócsáljuk és halmozzuk. Egészen addig amíg már nem fér meg a lelkünkben, de akkor még mindig próbáljuk visszatartani, de a belülről feszülő erő előbb-utóbb kirobbantja belőlünk. Akkor pedig elsodor mindent és mindenkit válogatás nélkül, ha akarjuk, ha nem. Fontos tanács júniusra: kommunikálj. Ha valamit nem értesz, kérdezz, ha valaki furán viselkedik, kérdezd meg mi az oka. Ha pedig megbántanak, tisztázd le. Így elkerülheted, hogy valahol, valamikor olyan embert büntess a kiáradó haragoddal aki nem is szolgált rá. Emellett pedig törekedj az érzelmeid tudatos kimutatására. Tévedés azt gondolni, hogy ha gyengéd vagy, akkor már nyálas is. Már sokszor hallhattad tőlem: az az igazán erős, aki meg meri mutatni a gyengeségeit is. Hatalmas szíved van, rengeteg szeretettel, miért is akarnád elrejteni? 

Ezek június fő energiái. A hónap indulásának pillanata kicsit kiegészíti ezt néhány jó tanáccsal: az igazság, becsület, tisztesség fontos erények ebben a hónapban, ezért ha teszel a céljaidért, akkor az egyenes utat válaszd, mert ebben a hónapban a tiszta, becsületes dolgok kapják a legnagyobb támogatást. Ne ijedj meg az első akadálytól, hajlamos vagy ebben a hónapban eltúlozni az aggódást és a megijedést, ráadásul hajlamos vagy mindent drámaian megélni. Hirtelen bosszanthatnak fel dolgok, látszólag apróságok, de mégis dühítőek. Ilyenkor inkább ne cselekedj, várd meg amíg elül az érzelmi hullám és aztán gondold át, hogy vajon az előző 10 percben mi lehetett a bajod. A június meggondolatlanság szempontjából erős hónap, így minden döntésedet érdemes kétszer is meggondolni mielőtt véglegesíted. Attól pedig ne tarts, hogy nem segít senki, van benned elég spiritusz, hogy megteremtsd magadnak az áhított biztonságot. 

A legfőbb tanács pedig az, hogy éld az életet a maga egyszerűségében, szépségében. Élvezd ki az adott pillanatot, azon túl is, hogy a jövődre és a céljaidra koncentrálsz. Belefekteted az energiádat egy majdani cél megvalósításába, ez rendben is van, de emellett élj is! Ne tedd függővé a boldogságodat egy jövőbeni cél megvalósulásától. Tegyél érte, de mellette élvezd az oda vezető utat is, mert ez az igazi élet. A június megtanít kicsit élvezni az apró örömöket is az életben, mert ezek ugyanolyan fontosak mint a nagy célok. 

Összefoglalva: júniusban szeress és mutasd is ki a másik felé, tegyél önmagad biztonságáért és a céljaidért, de csak egyenesen, becsületesen, kommunikálj, ne hagyd felgyűlni a sérelmeket és bízz magadban! Mellette pedig élvezd a napsütést és az élet apró örömeit is!

Vidám, szerelemmel, forró nyári estékkel teli júniust kívánok szeretettel:

Piller Szilvi

Ha pedig szóban egy kis kiegészítésre vágysz, kattints az alábbi videóra:

Comments powered by CComment