coronavirus 4984915 12802020. április 4-én a délelőtti órákban búcsút mondhatunk a nyúl hónapjának és helyette megérkezik a sárkány hónapja, erős kettősséget hozva magával. Ráerősít az éves energiákra és kicsit meg is toldja azokat. Egyik oldalról könnyebbé teszi a bezárkózást, a másik oldalról viszont pont megnehezíti az egy helyben maradást. A folyamatos változásba megérkezik a változatlanság. 

Szóval egy olyan hónap következik aminek az energiája egyrészt szinte megegyezik az éves energiákkal, tehát érdemes újra elolvasni és meghallgatni azt, amit 2020-ról írtam, mert most mindaz még erősebben igaz lesz. Másrészt viszont merőben ellentétes energia is érkezik áprilisban, ami az éves energiával összekeveredve szintén ráerősít a 2020-ról szóló dolgokra. Gordiuszi csomó? Hát vágjuk most szét!

2020 a jang fém patkány éve. Az erőteljes fém energia áthatja az egész évet, írtam és beszéltem arról, hogy most sokat tudunk tenni a céljainkért, van erőnk, kitartásunk és bátorságunk is tenni. Az április szintén ennek a jegynek a fennhatósága alatt zajlik, így áprilisban ez most duplán igaz. Most tényleg  van kitartásod bármihez, tudsz küzdeni, tenni, segíteni. A jelen társadalmi helyezetben a jang fém energiája nagyon jól jön, hiszen ide tartozik az is, hogy segítek azokon akik magukon nem tudnak. Ebben az energiában sokan ráébrednek a saját erejükre és késztetést éreznek, hogy megtegyék embertársaikért amit tudnak. Nem kell mindenkinek kiharcolnia a világbékét. Ha te "csak" rendszeresen bevásárolsz a szomszéd néninek akkor te már hős vagy. Az április a hétköznapok hőseié

A 2020-as év egy vízenergiával átitatott időszak, erről is írtam, hogy a külső erődet bizony belülről az érzelmeid mozgatják, figyelj oda a reakcióidra, mert az emberi kapcsolatok láthatják kárát, hogy ha érzékenységedben erőteljesebben reagálsz mint az indokolt lenne. Áprilisban erre a tanácsra két okból is fokozottan kell figyelni. Egyrészt azért, mert most össze vagyunk zárva a családtagjainkkal, ilyenkor amúgy is néha pattanásig feszül a helyzet és alapból fokozza ez az érzékenységet. De az áprilisban érkező sárkány a patkány energiájával karöltve még egy plusz vízenergiát is csempész a napjainkba, így aztán áprilisban tényleg igyekezzünk higgadtnak lenni. A plusz víz plusz empátiát, ráhangolódást, megértést és megérzéseket tud hozni, de fokozza az érzékenységet. Az amúgy is erőteljes éven belül pedig az április az egyik joker ebből a szempontból, olyan mintha meghatványoznák ezt bennünk. Szóval ha nem akarjuk, hogy a szoros együttlét megcincálja a a családi köteléket, akkor legyünk megértőbbek és tartózkodjunk az érzelmi kitörésektől. 

Egészségügyi veszélyhelyzet van, "maradj otthon" olvassuk mindenhol. De vajon segít-e nekünk ebben az április, hogy könnyebb legyen betartani az ajánlásokat? Igen is és nem is. Maga a hónap energiája meghozza a bezárkózást, az önmagunkba tekintést, a befelé fordulást, a jó értelembe vett magányosság igényét. Alapvetően ha csak az áprilisi energiát nézzük, akkor pont egy olyan hónap jön, amikor könnyebb bezárkózni, amikor nem vagyunk annyira társaságiak, amikor szívesen dolgozgatunk és elmélkedünk egyedül. Ha most 2018 áprilisát írnánk, akkor azt mondanám: "Hallelujah, koronavírus, neked annyi!" De most egy mozgalmas évben vagyunk és az áprilisi energia összekeveredik az éves energiákkal és a létrejövő plusz vízelem meghozza a mozgási kedvet, így nem biztos, hogy annyira könnyen viseljük, hogy nem ajánlott a kimozdulás. De azért mégis csak megérkezik a stagnálás energiája, így a folyamatos változásban megjelenik a változatlanság is. 

Április kiváló hónap az önismeretre, az életed átgondolására, az elmélkedésre, a hónap jelszava lehet az újratervezés. Ezért a megjelenő helyben maradási energiát használd fel arra, hogy átgondolod, mi az amin te tudsz változtatni. Mi vezethetett ehhez a helyzethez amiben most vagyunk és mi volt benne a te részed. Mi az amit máshogy csinálnál ezentúl, amivel jobban hozzá tudsz járulni akár a Föld, akár a saját egészségedhez is? Ha már úgyis be vagyunk zárva, ha már kaptunk egy csomó plusz szabadidőt és a plusz vízelemmel millió hasznos száguldó gondolatot, akkor használjuk ki arra, hogy végiggondoljuk hogy lehetne jobban csinálni. Ha majd vége lesz ennek az egésznek, akkor már egy jobb világot kezdjünk élni és ne ugyanabba a csapdába essünk mint előtte. Ráadásul áprilisban nagyon jó megérzései lesznek mindenkinek. Szóval most érdemes rájuk igazán odafigyelni!

Összességében áprilisban könnyebb lesz kibírni, hogy nincs körülöttünk társasági élet, plusz fokozódik a segítőkészség is bennünk, így ez jó érzéssel tölt el bennünket. A megérzéseink kiválóak, sok jó gondolatunk lesz, amit érdemes az újratervezéshez felhasználni. 

Mindenkinek vírus-mentes jó egészséget, békés családi hangulatot, kiváló megérzéseket, jó gondolatokat és erőt kívánok a helyzet átvészeléséhez! És ne feledjük: éljünk és ne csak túléljünk!

Szerettel:

Piller Szilvi

Ha pedig ennél is többre vágysz:

 

Comments powered by CComment