dr. BUBO2020. június 5-én hajnalban elslisszanik a kígyó és bevágtat életünkbe a ló, meghozva ezzel a hónap fő feladatát a tisztulást. Vizes év, vizes hónapjában mi is lehetne más porondon mint a tisztulás, de ne ellenőrizd otthon a tusfürdő és a szappan mennyiségét, mert nem az a lényeg most, hogy mennyire vagy illatos kívül, hanem az, hogy mennyi nem odaillőt raktároztál el belül. 

A mai kor egyik mércéje lett a külsőség. Rettentő fontossá vált, hogy ki mennyire fiatalos, kinek milyen földi javai, pozíciója vagy társa van, státusszimbólumok határoznak meg embereket. Sokan képesek azon keresztül pozicionálni magukat és emberi értékeiket meghatározni, hogy milyen földi javakkal rendelkeznek. Ez korunk egyik csapdája, de ha jól belegondolunk nem most kezdődött ez, amióta ember az ember azóta fontos, hogy mit birtokol. Pedig ittlétünk valódi célja nem ez, hanem a fejlődés és most egy olyan hónap veszi kezdetét, ami segít felszínre hozni és megváltoztatni azokat a dolgokat amik befolyásolják a mindennapjaidat láthatatlanul.

Lendületes, tetterős hónap vár ránk. Egy olyan hónap, amikor nagyon messze el tudunk jutni a célmegvalósításunk során. Tele leszünk jó ötletekkel, sőt túl sok jó ötletünk is lesz. Készüljünk fel, hogy a gondolataink állandóan áramolnak majd és a fő cél mindig az lesz, hogyan lehetne még jobbá tenni mindazt ami már van. Egyfajta szellemi örömöt okoz az, hogy mérlegeljük a lehetőségeket, a módokat és azt, hogy mindezek változtatása hogyan hat a nagy egészre. Azért jó ez a hónap, mert vannak jó ötleteink, képesek vagyunk reálisan tervet felállítani és még bátorságunk is van megvalósítani. Ne felejtsük el az erőt, kitartást lendületet, ami szintén rendelkezésünkre áll. Szóval hajrá, valósítsunk meg mindent amit eddig nem tudtunk!

Amire figyelj oda az az, hogy ne agyald túl a dolgokat, mert mint mondtam, nagy örömöt okoz a játék a gondolatokkal, de ha ez tölti ki az idődet, akkor nem marad a végrehajtásra és pusztán egy álmodozás marad az egész. A másik pedig a türelmetlenség. Júniusban akarjuk tenni a dolgunkat és bizony erős tanulási feladat, hogy megtanuljuk kézben tartani a türelmetlenségünket. Ha átgondolatlanul cselekszel türelmetlenségedben, az ugyanakkora baj mintha egyáltalán nem csinálsz semmit. 

Júniusban mindig benne van az agyalás is. Nem csak a a körülményeid, a céljaid körül forognak a gondolataid, hanem önmagad körül is. Sokszor kaphatod magad azon, hogy elgondolkodsz vajon jó-e az életed, vajon rendben van-e minden veled, vagy körülötted, mi miért történik veled, másoknak vajon mik a szándékaik. Rengeteg belső monológot folytathatsz, egyfajta önelemző üzemmódban vagy. Ez mindaddig jó és hasznos, amíg nem lesz negatív felhangja. Mert erre a gondolkodásmódra nagy szükségünk van ebben a hónapban, de ha csak arról szól az agyalás, hogy mi minden rossz és hogy te ettől mennyire szerencsétlen és sajnálatra méltó vagy, akkor az már nem fog sehova vinni, előre meg főleg nem. Szóval ha azt érzed belül, hogy milyen rosszul megy a sorod és egyre jobban sajnálod magad, akkor állj le a gondolkodással és lépj a tettek mezejére. Tereld el a gondolataidat, takaríts, segíts másoknak, ez használni fog. 

Júniusban nagyon nagy lehetőségünk lesz, ami álruhában érkezik. Érezheted ebben a hónapban, hogy többet vagy ideges mint úgy általában. Hogy felbosszantanak apróságok. Csupa olyan dolog ami valójában lényegtelen, ami már 5 perc múlva sincs hatással az életedre, nemhogy 5 év múlva. De mégis felbosszantod magad, aztán pedig amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan múlik. Tudnod kell, hogy soha nem az bosszant fel amit látsz. Soha nem az az eredője a dühödnek ami éppen történik. Ez csak egy katalizátor, ami segít felhívni a figyelmedet arra, hogy van benned valami, amit ez a történés megpendített. Nem a történés a lényeg, hanem az ami mélyen benned van, amiről nem is tudsz, de mégis meghatározza a napjaidat, a döntéseidet és azt is, hogy látod a világot. Júniusra ajándékba kapjuk azt, hogy külső események által lesz lehetőségünk rálátni arra, hogy mi az ami bennünk még feldolgozatlan, mi az amivel foglalkozni kell, ami javítandó. Ezek általában régi történések, amiket csak eltemettél magadban, de fel nem dolgoztál. Így aztán a mélyben munkálkodnak. A hirtelen feltörő dühöd a lelked segélykiáltása, hogy segíts! Nincs más dolgod, mint az előbb említett önelemző üzemmódot használni. Amikor észreveszel egy mintázatot, hogy mik bosszantanak fel, akkor ne kívülre mutogass, hogy a másik milyen hülye, hanem azon gondolkozz el, hogy miért bosszantott fel ez a helyzet? Mi bosszant benne valójában? Hatalmas felismerésekre tehetsz szert, megértheted a belső működésedet, felismerheted, hogy mi az amin még csiszolni kell magadban. És ha ezt megteszed, akkor sokkal kevesebb okod marad hónap végére bosszantani magad. Tisztább belső világgal, egészségesebb lélekkel lépsz majd bele a júliusba. Szóval mikor azt látod, hogy egyre több körülötted a hülye, akkor örülj neki, mert ezek mind-mind potenciális lehetőségek a fejlődésre, aminek júniusban nagyon itt az ideje. Természetesen a kezedben a döntés, ha te szimplán idegeskedni akarsz, azt is megteheted.

A hónapban két dolgot tudsz segítségedül hívni, az egyik a meditáció, a másik pedig a testmozgás, vagy bármilyen olyan tevékenység ami neked segít a feszültséget levezetni. Ha naponta pár percre leülsz és figyeled a légzésedet, kicsit elcsendesedsz, megpróbálod a gondolataidat valamennyire kikapcsolni, ezzel egyfajta érzelmi egyensúlyt teremtesz magadban, amit munícióként magaddal vihetsz, így a bosszantó helyzetek eleve kevésbé fognak kibillenteni. De a belső feszültség felgyülemlése nehezen kerülhető el ebben a hónapban még így is, ezért érdemes valamilyen módon kidolgozni magadból. Van akinek a futás, van akinek a tánc, van akinek a favágás, de mindenkinek megvan a saját módszere, hogyan oldja a belső feszülést. Tedd meg, mert ami belül felgyűlik, az előbb-utóbb kirobban és ott okoz pusztítást az életedben, ahol nem is szeretted volna. 

Összefoglalva: tedd a dolgod júniusban, mert van hozzá erőd, kitartásod és ötleteid is. Ha pedig valami olyan helyzettel találkozol ahol kinyílik a zsebedben a bicska, ahelyett, hogy a mai kort hibáztatnád gondolkodj el rajta, hogy miért volt ez rád ilyen hatással, mit tükröz neked ez a helyzet? Használd ehhez a júniusban kapott elgondolkodós, elemzős látásmódodat és fedezd fel, hogy mi mindent tudsz helyre tenni magadban. Irány a sportolás, mert a feszültség levezetése fontos ebben a hónapban!

Lendületes, tettekkel, belső és külső eredményekkel teli hónapot kívánok szeretettel:

Piller Szilvi

Ha jobban szereted inkább hallgatni:

 

Comments powered by CComment