hullámvasútA 2017. július 06-án kezdődő hónap mérföldkő lehet mindannyiunk életében. Ebben a hónapban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindenkinek rendelkezésére áll az információ, hogy mihez kezdjen magával és ehhez a kellő megvalósítási energia is bennünk lesz. Figyeljük ötleteinket amik váratlanul felbukkannak, mert semmi nem véletlen. A most elkezdett dolgok fontos meghatározói lehetnek életünk további részének.

 

Még mindig nyár van, tombolnak az érzelmek, lehet ismerkedni, flörtölni, minden adott hozzá. Könnyedén kommunikálunk és most nem okoz nehézséget az sem, hogy a kiszemelt személy figyelmét felkeltsük. A hónap energiájában benne van a szenvedély, az élet élvezete és minden jó megélése. Persze bizonyos határokon belül, de ereszkedjünk bele az élet örvényébe, élvezzük a "most"-ot, hiszen a "régi szép idők" éppen történik. Egy dologra nagyon fontos odafigyelni. Meg kell húzni a határt, hogy bizonyos dolgokban meddig vagyunk hajlandóak elmenni. Most próbára tehet az élet, hogy tudod-e a saját értékrended szerint felvállalni önmagad, vagy olyanra is igent mondasz amire valójában nem szeretnél. Bármilyen dologban ami az élet élvezetével kapcsolatos figyelj oda, hogy számodra hol a határ és eszedbe se jusson olyanra is igent mondani amit valójában te nem akarsz, pusztán mások kedvéért, vagy a cikizés elkerülése miatt csinálnád. Lesz lehetőséged gyakorolni a nem-et mondást.

Ezzel együtt duplán is fokozott érzelmi hónap lesz a július. Először is hajlamosak leszünk apróságokon felbosszantani magunkat, néha a bolhából is elefántot csinálni. Olyan lesz mintha érzelmi hullámvasúton ülnénk, csak valaki más fizetett be mindket és különben sem értjük, hogy hogyan kerültünk oda. Jó hír, hogy a menetek rövidek lesznek és gyorsan véget érnek. Miután leszálltál mindig azt gondolod, hogy "ettől voltam oda???", de mire észbe kapsz jön a következő menet. Ezek a kilengések arra jók, hogy a benned megbúvó, meg nem oldott apró személyiségbeli problémákat felismerd és ezáltal kitisztítsd, megszabadulj tőlük. Mindössze annyi a dolgod, hogy két menet között elgondolkodsz, hogy vajon min húztad magad fel ennyire? Mi lehet a valódi ok? Amikor pedig épp fenn ülsz és égnek álló hajjal kapaszkodsz, esetleg belül sikítasz mint állat, akkor jusson eszedbe, hogy ezek a dolgok apróságok és mindez érted van, még ha nehéz is elhinni.

Amellett, hogy vasutazunk egész hónapban még általánosságban is érzékenyebben leszünk. De nem csak te, hanem mindenki más is. Egészen apró történések is mélyen megérinthetnek minket és ahelyett, hogy azonnal lereagálnánk hajlamosabbak leszünk rágódni rajtuk és magunkban nyüglődni. Mindezzel csak az a baj, hogy ha belül gyűjtjük a sérelmeket előbb-utóbb kirobban belőlünk az egész, akkor pedig nem biztos, hogy olyan módon ahogy szeretnénk. A külvilág ingereit személyesebbnek élhetjük meg mint azok valójában és olyan reakciókat is támadónak érzékelhetünk, ami mögött semmi ilyen szándék nincs. A megoldás, hogy nem befelé, hanem kifelé fordulunk, észrevesszük, hogy ki az a környezetünkben aki segítséget kér és hasznossá tesszük magunkat, addig sincs időnk azt elemezni, hogy a szomszéd Gizi néni miért köszönt sokkal halkabban mint szokott, vajon annak mi lehet a hátterében?

Igyekezzünk embertársainkkal jót tenni, csupa olyan dolgot, amit mi is szeretnénk ha mások tennének velünk, mert most nagyon hamar visszatalálnak hozzánk a cselekedeteink. Persze ez nem csak a jó cselekedetekre vonatkozik, bármilyen másokkal tett dolog ebben a hónapban hamar utolér bennünket. Micsoda meglepő, de főleg érzelmi dolgokban lesz ez érezhető, amit másoknak ebben a hónapban okozunk, azt mi is megtapasztalhatjuk. Nem csak tetteinkkel, de szavainkkal ejtett sebeink hatását is hamar a saját bőrünkön érezhetjük.

Dióhéjban: fantasztikus hónapnak nézünk elébe, tele vidámsággal, szenvedéllyel, humorral és az élet élvezetével. De még mindig ott a kísértés, hogy elszaladjon velünk a ló. Legyünk észnél, használjuk ki az élet adta lehetőségeket, de járjunk nyitott szemmel, ismerjük fel, ha feleslegesen dühöngünk vagy agyalunk és ha olyan dologra akarnak rávenni minket amit magunktól eszünk ágában nem lenne megtenni. Fordítsunk némi energiát mások megsegítésére, mert ezáltal magunknak tesszük a legjobbat. És a legfontosabb: ne felejtsünk el igazán élni!

Comments powered by CComment