"Voltam a sorslevelem felolvasásán és ígéretemhez híven írok erről. Igaz csak keveset, de számodra nagyon fontos információt! A Te általad elkészített elemzésem és a sorslevelemben megírt információk sok helyen fedik egymást. Tehát nagyon nagyon jól végzed a munkádat! Tegnap sokszor gondoltam Rád! Nyilván nagyon sok konkrétum elhangzott, tanítás és tényleg olyan dolgok, amit nem lehet megosztani senkivel. Mégis fontosnak tartom, hogy elmondjam,Te magas szinten vagy Szilvi, és tudd, hogy nagyon precízen dolgozol, nagyon sokat segítesz az embereknek!❤️" egy kedves elemzettemtől...
 

Sz. Eszter 2021. április

Családom 30. születésnapom alkalmából azzal az ajándékkal lepett meg, hogy részt vehettem Szilviánál egy három alkalmas önismereti kurzuson. Úgy gondolom ennél jobb meglepetést nem is választhattak volna erre az alkalomra, hiszen ez az életkor egy olyan meghatározó mérföldkő, amikor különösen jól jön az ember életében az útmutatás és a külső megerősítés, hogy jó irányba tart-e. Szilvia nagyon kedves, pozitív személyiség, jó humorú és érthetően magyaráz, mindent példákkal szemléltet. Rengeteg biztatást kaptam tőle. A beszélgetés interaktív jellegéből adódóan számos olyan kérdésre is választ kaptam, amelyek már régóta foglalkoztattak, esetleg elakadást okoztak az életemben. A beszélgetéseket videofelvételen rögzítettem, így bármikor vissza tudom nézni és hallgatni őket, ha kedvem támad. Úgy gondolom a konzultáció egy életre szóló "befektetés", hiszen Szilvia egy olyan részletes elemzést ad az ember kezébe, amit egész élete során tud használni, akár egy iránytűt. A beszélgetések minden percét élveztem, ezúton is köszönöm a lehetőséget! 

H. Hajnalka 2021. február
 

Az „Èlet“, a szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy utamba sodorta a kínai asztrológiát. Régóta foglalkozom önismerettel, de a sok információ között mindig voltak „üres foltok“ amikre nem kaptam korábban választ. Nagyon hálás vagyok Szilvinek, hogy olyan önismeretet adott, amiket még én sem tudtam magamról, hogy mi és miért zajlik bennem. A kínai asztrológia segítségével összeraktam, megértettem, hogy az eddigi életemben miért történtek úgy a dolgok, ahogy történtek. Köszönöm:)

Oana (Budapest) 2020. december
 

Másodjára beszéltünk Szilvivel, és újra olyan érzésem volt mintha egy világítótorony fényével belevilágított volna a legmélyebb zugokba és olyan részeimre rámutatott könnyedséggel, kedvességgel, amikre eddig csak reméltem, hogy valahol ott mélyen bennem vannak. Sok felismerést, sok-sok olyan támogató információt kaptam amire tudatosan oda tudok figyelni, ezek számomra igazi kincsek hisz a változás kulcsa nálam van, es most hogy tudom mi az amire mégjobban szükséges odafigyelnem, már csak a megfelelö lépeseket szükséges tennem! Ez egy nagyon felszabaditó érzés, már nem tapogatok a sötétben! Ahhoz is kaptam támogatást, hogy azokat dolgokat, amik kis figyelemre szorulnak milyen formában tudom kezelni, alakitani. Egy élmény Szilvivel beszélni minden egyes alkalommal. A tudása, a mérhetetlen kedvessége es szerette minden szavában megjelenik. Köszönöm Szilvi, ismételtem egy élmény volt a tegnapi beszélgetésünk!

Sz. Ildikó (Budapest) 2020. november

Egy barátnőmtől kaptam születésnapomra az elemzést, a kártyán az szerepelt, hogy a legkedvesebb hangú kínai asztrológushoz kapok konzultációt az aktuális, és a tanulnivaló feladataimról azért, hogy még jobban megismerjem magam és hogy még tudatosabban és boldogabban tudjam élni az életemet... Nagyon kíváncsi voltam és nagyon vártam az elemzést, mert pont egy olyan életszakaszba léptem amikor sok dolgot magam mögött hagytam, bizakodóan tekintettem a jövőbe, és szerettem volna egy visszaigazolást arról, hogy jól értelmezem-e azokat a késztetéseket és irányokat amiket intuícióim súgtak,  és egy tanulási és fejlődési lehetőségként is tekintettem az elemzésre. Korábban még nem találkoztam a kínai asztológiával, csak nagyon alap szinten.

Szilvi nagyon szimpatikus és kedves, nagyon érthetően és izgalmasan magyarázza a képletben lévő elemeket és a jelentésüket, és a kapcsolódó életre szóló feladatokat és példákat. Nekem személy szerint nagyon betalált a beszélgetés, mert mind az anyagi mind a spirituális világgal való viszonyommal kapcsolatban megkaptam azokat a visszaigazolásokat amiket már korábban is éreztem. Kicsit olyan érzés volt mintha Szilvi úgy mesélné el a tulajdonságaimat és a feladatokat, mintha már ezer éve ismerne, és mindezt olyan elbűvölő könnyedséggel, nagyon nagy segítség volt számomra a jelen életszakaszomban.

Később kértem egy szinasztria elemzést is. A Szilvi által vizsgált időszakban megtörtént események, konfliktusok és megélt pillanatok szinte egy az egyben úgy követték egymást  az elemzés során ahogy a múltban megtörténtek. Ez a beszélgetés nagyon sokat segített az akkori dolgok miértjeinek megértésben, és ez is egy nagyon hasznos visszaigazolás és fejlődési lehetőség volt számomra.

Szilvi segítségét mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki szeretne válaszokat kapni az élete „értelmével” kapcsolatban, vagy aki bizonytalan azt illetően hogy mire kellene fókuszálnia.

H. Henrietta (Franciaország) 2020. szeptember

Biztonságot ad ha hiszünk valamiben, egy külső fogódzkodóban, de amikor mindez a belső világunkban manifesztálódik az olyan, mintha újra felkapcsolnák a villanyt. És ebben segítettél sokat! Szilvi, árad belőled a kedvesség, és profi vagy: könnyedén, folyékonyan, érthetően kommunikálsz! A végén valahogy az egész összeáll egy kerek egésszé (ezért is fontos a több alkalom). Azt gondolom, hogy nagyon fontos feladatot végzel, mert valami olyan dolgot adsz át nekünk ami alapvetően könnyítheti meg ezt az életünket. Valahogy feléledt az ősbizalom bennem. Olvasol a sorok között, kérdezel, együtt gondolkodsz rólam, velem. És teszed mindezt végtelen jó fejséggel és elfogadással. Nagyon jó élmény volt!

Cs. Éva (Ausztria) 2020. augusztus

Az elemzés óta minden nap készülök neked irni... olyat ütőset szerettem volna, amit ha valaki elolvas, azonnal kedvet kapjon és megértse mekkora kincset kaphat általad, a tudásodon keresztül az életéhez. Amióta beszéltünk megváltozott sok minden, "lelepleztem" önmagam . Olyan mint amikor minden gondolat a helyére kerül, kiraktam a saját puzzle táblámat, ami az évek alatt rendesen összekeveredett sőt néhány darabját még ki is kartam dobni, mert nem tetszett...  . Bár nem találkoztunk személyesen, mégis a tudatos tudatalattim része lettél, mint egyfajta "Jótündér" akit ha az ember lánya felkeres megkapja a "használati utmutató" dobozkát - teli megerösitésekkel - önmagához. Akárhányszor visszahallgatom a beszélgetésünket, olyan mintha neked meglenne az Éva élet/személyiség program leírás és csak úgy spontán felolvasnál belőle  ...mintha ismernél, könnyedséggel, folyékonyan, kedvesen adagolva még az "alacsony szinten működő tulajdonságomra" is felhívtad a figyelmet. Emlékszem, hogy egyfajta euforikus állapotba az egyik ámulatból a másikba estem. Remélem, hogy egyre többen veszik a bátorságot és szembe néznek önmagukkal, hogy a segítségeddel visszataláljanak az EN-MAGAMhoz. Tudom, hogy a tanulást a tapasztalatokat nem lehet ill. nem szabad kikerülni az életben, mégis mennyivel egyszerűbb lenne, ha krízishelyzetben ismernénk a lehetőségeket ...

Számomra a megértések oda vezettek,hogy mint egy madártávlatból figyelek sok mindent, fentről minden olyan nyugodt és kicsi, hiszen mindannyian egy nagynak az apró részei vagyunk, egyéni szerepekkel, és ha ismerjük az általunk választott szerepet, könnyedebben játszhatunk és még élvezhető is lesz...

Köszönöm!

G. Zsuzsanna (Budapest) 2020. július

Szilvit személyesen nem ismerem, írásai és Napi 1 perc Önmagadért videói alapján döntöttem, hogy Tőle kérek útmutatást. Ennél jóval többet kaptam, egy önbizalom tréninget. Nyitott könyv voltam számára, tűpontos meglátásait - melyeket maradéktalanul vissza tudtam igazolni - mindig pozitívan fogalmazta meg. Én, akinek az életében az egyetlen biztos pont a változás, gyakran megfeledkezem róla, hogy ezek a változások mennyi jó dolgot hoznak az életembe. Hálásan köszönöm Szilvinek, hogy emlékeztetett rá.

K. Éva (Somogyvár) 2020. március

Szilvivel a kínai asztrológiai tanulmányaim során hozott össze a Sors. El voltam veszve, szükségem volt segítségre, ezért fordultam hozzá. Úgy éreztem, hogy az általa ajánlott önismereti kurzus sokat segítene. A kapcsolat felvétele után - én egy személyes találkozóban bízva - került sor a Skype-os  beszélgetésekre. Egy kicsit tartottam ettől, úgy gondoltam a személyes kontaktus fontos lenne. Aztán az első beszélgetésen semmivé foszlottak az aggályaim. Szilvi olyan szeretetteljesen, megnyugtatóan, kedvesen kommunikált, hogy rövid idő múlva úgy éreztem, mintha régről ismernénk egymást. Szakmailag teljesen felkészült, és mindezt nagyon egyszerűen, érthetően tudja átadni. Nekem nagyon sokat segített abban, hogy megértsem az életemben zajló eseményeket. Olyan felismerések, AHA-élmények voltak, amik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsem az életemben már megtörtént és "nem tudom hova tenni" dolgokat. Hálával tartozom a Sorsnak, hogy Szilvihez vezetett. Ha elakadást, vagy bármilyen jellegű problémát érzel a életedben és segítségre lenne szükséged, őszinte szívvel, nagy szeretettel ajánlom Szilvi megnyugtató, hozzáértő, empatikus személyiségét.

E. Nóra (Budapest) 2019. december

Több szerencsés „véletlennek” köszönhetően jutottam oda, hogy időpontot kérjek Szilvitől. A honlapjára tévedtem, és a legjobb helyre navigált a Sors. Megnyugtató, lélekgyógyító gondolatait olvasva tudtam, hogy különleges tudású ember állhat a sorok mögött. Korábban részt vettem egy roppant demotiváló nyugati asztrológiai elemzésen, amely vészesen negatív életprogramot indított el bennem. Szilvi teljesen új megközelítéssel nyűgözött le. Alaposság, kimagasló szakmaiság és maximális, szeretettel teli odafigyelés jellemzi Őt. A beszélgetés során annyi értékes gondolatot, támpontot, kapaszkodót és tanácsot kaptam, mint még soha senkitől. Tudása elképesztő, beszédstílusa kifinomult, az elemzést nagyon precízen és módszeresen építi fel. A legapróbb részletekig válaszolt a kérdéseimre, végre összeállt a kép az életutammal kapcsolatban. Tükröt tartott elém, és végre nem futottam el saját magam elől. Mintha egy titkos kódot árult volna el nekem. Csak hálával és köszönettel tartozom Szilvinek, ezt szavakkal kifejezni nem is lehet.

K. Adrienn (Budapest) 2019. november

133577 131423876917132 3258947 oÖnismereti utamat járva kezdtem el tanulni a kínai asztrologiát. Még tanulmányaimnak nincs vége de úgy éreztem a jobb megértés érdekében elkészíttetem az elemzésem és párkapcsolati szinasztriát is. Szilvi sokat segít a csoport kérdéseinek megválaszolásában. Kedves hangja és megnyerő stílusa arra vezetett hogy Ő legyen akitől az elemzést kérem. Hálás szívvel köszönöm a munkáját. Köszönöm a kedves, barátságos, diszkrét hozzáállását. Szívből ajánlom Őt mindenkinek aki a segítséget kéri.

R. Magdolna (Budapest) 2019. április
 

Ma IS eszembe jutottál, és ennek okán szeretnék még egyszer köszönetet mondani az élményért, és a segítségért, amit az elemzésed jelentett számomra. Élmény volt a találkozás, a kedves stílusod, a megnyerő személyiséged, és a professzionális tudás, ami érezhető volt az elemzésnél. Ma is, és sokszor adódik olyan pillanat és esemény, ahol bevillan, hogy mit mondtál nekem erről. Sajnos, van, amikor későn, utólag, a megtörtént esemény után jut eszembe, de akkor a felismerés olyan döbbenetes, hogy remélhetőleg beépül  a továbbiakra. Pl. az elmúlt 3 napban, 3 különböző dolgot fedeztem fel a reakcióimban, amiről beszéltél nekem. Mint valami csengő, hogy hahóóóó..erről beszélt neked Szilvi! Végre tudtam hová tenni, tudtam a miértjét, és hiszem, hogy jobbá tehetem az életem, ha ezekre tudatosabb vagyok. Melindát hallgatva is sokkal jobban értem a lényeget, hiszen a saját példámon keresztül már érzékelem is. Példaként elmesélném, hogy a Ló tükröt felismertem több ízben, hogy mi mindent "túltolok" az életemben, ami adott esetben már romboló lehet, a felnagyított probléma okán fellépő aránytalan aggódást is, amiről kiderül, hogy nem is volt akkora a baj, és az aránytalanul növekvő feszültséget bennem, hogy az igazamat érvényesítsem, vagy a véleményemet elfogadtassam másokkal. Olyan volt, mintha egyszer csak kívülről látnám magam, és nem mindig tetszett a kép :) Köszönöm Neked, hogy hozzásegítettél fontos felismerésekhez. Visszanéztem a tranzitokban a jelentősebb eseményeket, személyeket, és szinte megdermesztett a felismerés, hogy a meghatározó pillanatokban, napokban, a viselkedésem, akkor és ott, hogyan találkozott a másik személy viselkedésével, és milyen meghatározó volt, hogy egyikünk sem volt tudatos ezekre az érkező energiákra. Nagyon köszönöm, sokkal többet kaptam Tőled egy elemzésnél, hiszen a tanulmányaimban is sokat segít amit hallhattam az elemzésen.

B. Márta (Budapest) 2019. január
 

Ha szeretnéd tudni, milyen szemüvegen át szemléled a világot, és milyen küldetést kaptál erre az életre, akkor Szilvi az, akit maximálisan ajánlok ennek kiderítésére. Nem csupán elemzi az adott képletet, hanem fantasztikus beleérző képességgel ragadja meg a részletekből összeálló teljes képet. Amellett, hogy elmélyíti az önismeretet, a vele való konzultáció katartikus élmény is. Szívből ajánlom őt mindenkinek.

B. Adrienn (Budapest) 2018. december
 

Szavakkal igazából nem is tudom kifejezni, mit adtál a kezembe a képletem elemzése által. Egyrészt megerősítést kaptam az eddig elért önismereti munkám sikerességéhez, másrészt olyan plusz információkkal szolgáltál, minek következtében végre megszületett bennem az önmagamba vetett hit, az önszeretet egy magasabb aspektusa. Belső tartóoszlopom olyan szilárd lett, amelyről eddig azt hittem nehezebben fogom csak tudni elérni. Sikerült elérnem az általad adott információk segítségével, hogy maximálisan a jelenre tudjak koncentrálni, azt megélni. Nem félek a jövőtől, s nem bánom azt ami elmúlt. Nem beszélve arról, hogy ennyire senki nem ismer, mint te, mindig is ez volt az eddigi életem egy nagy dilemmája, hogy nem látnak, vagy nem jól az emberek. De már van rajtam kívűl legalább egy ember aki "jól" lát, s ez nagy megnyugvást ad, több emberre szükségem nincs is ezzel a témával kapcsolatban.

K-T Réka (Budapest) 2018. december
 

Nagyon élveztem az elemzést. Kedves és jóindulatú, de alapos és részletes tükröt kaptam 4,5 órában. Minden percét imádtam. Sok már ismert tulajdonság, helyzet keretet kapott, rendszerbe került a jó hangulatú beszélgetések közben. Hasznos volt hallani bizonyos dolgokról, hogy bár én átmenetinek tekintettem őket, benne vannak a születési képletemben, így valószínűleg jobb, ha "hosszútávfutásra" rendezkedek be sprint helyett ezekben a kérdésekben. Kedvcsinálónak sem utolsó ez az egész, annyira megragadott, amit az elemek közt létrejövő struktúrákról meséltél, hogy kedvet kaptam, hogy én is elmélyüljek majd a kínai asztrológia tudományában. Köszönöm szépen és nagyon várom a szinasztriás folytatást.

Sz. Nóra (Debrecen) 2018. október

Kedves Szilvi! Nagyon köszönöm az elemzésem elkészítését. Én igazából a Napi 1 perces videóid kapcsán ismertelek meg, de rögtön lenyűgözött a kedvességed, szakmai hozzáértésed, nyugodtságod. Mivel pont egy olyan élethelyzetben voltam, amikor iránymutatásra volt szükségem, nem volt kérdés, hogy írok neked. Azt gondolom, hogy a legjobban tettem. Nagyon köszönöm az égi vezetőimnek, hogy irányt mutattak hozzád. Általad olyan felismerésekhez jutottam, amik bátran mondhatom, hogy sorsfordítóak és tetted mindezt olyan empátiával, hogy fantasztikus élményt nyújtott. Olyan részeimet fedted fel, mutattál rájuk, amikről nem is gondoltam, hogy mennyire meghatározóak. Én csak hálával tartozom neked és a Jóisten vezessen az utadon, teljes szívemből azt kívánom! Szeretettel, Nóri

B. Edit (Budapest) 2018. szeptember

Szilvit csak ajánlani tudom, nagyon kedves, megértő, maximálisan figyelmes, precíz, rátapint a lényegre. Szerettem volna kicsit mélyebben "magamba látni", megtudni, hogy mi a dolgom az életemben, jól látom-e mi az, ami most prioritást kell,hogy élvezzen. Remek beszélgetőtárs Szilvi, sokat lehet tőle tanulni, abszolút a pozitív pontjaimra helyezte a hangsúlyt, amivel el is gondolkoztatott, hogy vajon hol tartok jelenleg az utamon. Nagyon köszönöm a rám szánt és velem töltött időt. Lesz min elgondolkoznom, lesz mit megvalósítanom, talán kicsit jobban értem, hogy merre tartok és milyen eszközökkel rendelkezem már most is ahhoz, hogy a számomra legjobb úton járjak. Úgy gondolom, hogy fogom még keresni, mert nagyon kellemes és hasznos beszélgetések voltak számomra. Köszönöm, Szilvi!

B. Judit (Pápa) 2018. augusztus

pink 2254970 640

Köszönöm a precíz elemzést! Elképesztő, hogy pár adatból, ilyen hitelesre sikerült! Munkádat is a precízség, pontosság, a magas szakmaiság jellemzi. S mellette a hallatlan kedvesség, nyugodtság, megbízhatóság, amit árasztasz pácienseid felé! Magas toleranciával, etikussággal , empátiával hallgatod meg az emberek sorsát, s beleélő képességeddel igyekszel segíteni. Ez már pszichológusi képesség is! Csak köszönni tudom, amit kaptam, s szívből ajánlom mindenkinek!

V. Enikő (Budapest) 2018. augusztus

venikoKedves Szilvi, nagyon szépen köszönöm az elemzést amit készítettél. 2017. októberében kezdtem kínai asztrológiát tanulni,annyi „hű-ha és aha” élményt adott eddig is,hogy úgy éreztem kicsit előre szaladva az anyagban de Szilvi segítségét kértem a saját elemzésemmel kapcsolatban. A Szilvivel való konzultáció érzése olyan volt számomra, mintha egy régi barátnőmmel beszélgettünk volna egy jót, nem mint egy idegennel. Szakmai tudásod lenyűgöző, a születési órát/percet tökéletesen sikerült bepontosítanod. Ha az embernek van önmagához egy útmutatója, amit Szilvi a kezébe ad, sokkal könnyebb legyőzni a nehézségeket. Mindenkinek szívből ajánlom Szilvit ?

V. Ildikó (Budapest) 2018. július
 

Szeretném megköszönni a munkát és az elemzéseket (saját képlet, szinasztria) neked! Mikor először beszéltünk, olyan érzésem volt mintha már réges-rég ismernénk egymást. Éreztem azt az őszinte odafordulást mintha csak azt mondanád: "mondd el, mi bánt, együtt mindenre találunk megoldást". Az elemzések szakmailag nagyon precízek, megalapozottak, éreztem az időt és az energiát. Mivel az alaptanfolyamot én is elvégeztem ezért tudtam mire számíthatok, mégis nagy segítség volt számomra mikor 1-1 állás magas szintjét más szemszögből is elmondtad, rávilágítva arra hogy mindig van választásom és több jó megoldás létezik. Szilvit keressétek bizalommal, mind az előzetes beszélgetés mind az elemzés órája igazi élmény, tapasztaljátok meg! 

F. Éva (Budapest) 2018. július

IMG 08492017. októberében kezdtem kínai asztrológiát tanulni. Hihetetlen érdekes, olyan, mintha egy használati útmutatót kapnál magadhoz és a többi emberhez általa. Szilvi a zárt facebook csoportban segít nekünk, a felmerülő kérdéseinket válaszolja meg hihetetlen empátiájával, kimeríthetetlen szakmai tudásával és mindezt csipetnyi humorral fűszerezve. Van úgy, hogy az életedben hamarabb szeretnél választ kapni a téged foglalkoztató kérdésekre, nem tudod megvárni, hogy a tananyagban odáig eljuss. Velem is ez történt... Szilvitől kértem egy elemzést, amit elképesztően precízen, maximálisan rám hangolódva egy 2 órás beszélgetésben meg is kaptam. Az első perctől fogva annyira közvetlen, barátságos, kedves a személyisége, hogy úgy éreztem “ezer éve ismerem” és a barátnőmmel beszélgetek. Felismerésekben sem volt hiány! :) Szakmai tudása és emberi hozzáállása példaértékű. Ha bármilyen elakadást észlelsz az életedben vagy olyan kérdések foglalkoztatnak, amire nem találod a megoldást, kérd Szilvi segítségét! Sőt! Egy ilyen elemzést legalább egyszer mindenki életében kötelezővé tennék! Sokkal lazábban, nyugodtabban, boldogabban haladnál tovább... :)
Szilvi remélem még sokáig segítesz nekünk, hálás vagyok mindenért!
Szeretettel: Éva 

Tamara (Budapest) 2018. június

22195265 336479203424315 7868146980947765381 n

Szilvi egy profi szakember a témában, aki kedvességével és alaposságával azonnal lenyűgözött. Szívből ajánlom a sokrétű szolgáltatásait, ha úgy érzitek, hogy egy pici iránymutatásra vágytok, vagy csak szeretnétek összefoglalva látni hol is tartotok most, merre haladtok, mire figyeljetek. Mindezt a születési időpont alapján részletesen kielemezve, vidáman és érthetően átadva számotokra, sok-sok szeretettel. https://www.facebook.com/yogaazzkozosseg/

Sz. Brigitta (Budapest) 2018. június

brigittaKedves Szilvi, nagyon szépen köszönöm az elemzést amit nekem készítettél. Nagyon önbizalmat, erőt és lendületet adott ahhoz, hogy az életemben lévő megtorpanáson keresztül lendüljek. Segítettél újra növeszteni a szárnyaimat, amit saját félelmeim és bizonytalanságom nyirbált meg. Erre az elemzésre terápiás céllal mindenkinek szüksége van időnként, köszönöm szépen az optimizmusodat és a kedvességedet.

K. Nikolett (Győr) 2018. május
 

festmenyKedves Szilvi! Hihetetlenül bájos, csupa szeretet és segítőkészség vagy! Szívből mondom, az egyik legszebb hivatást választottad, abszolút tehetséges és felkészült vagy benne. Nekem nagy szükségem volt erre a csodára, ami megtapasztalhattam, mindig hálás leszek érte, mert visszakaptam általa valamit, ami a leginkább hiányzott az életemből. És imádom a blogod, meg a napi 1 perceket! Igazából nemt tudom mivel érdemeltelek ki! :) Köszönettel: Niki

K. Krisztina (Nyíregyháza) 2018. március

krisztinaMindenkinek szívből ajánlom Szilvit és nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy elvezetett hozzá. Annyira kedves és közvetlen volt az elemzések során, hogy olyan érzésem volt, mintha már régóta ismernénk egymást. Az elemzése rendkívül precíz és profi, minden kérdésre választ adott, ami a beszélgetések előtt foglalkoztatott. Segített abban, hogy jobban megértsem és megismerjem önmagam. Nagyon sok hasznos tanácsot és információt kaptam tőle a szinasztria elemzés és a személyes önismeret elemzés során is, amiket hálásan köszönök.

Sz. Emőke (Győr) 2018. február

szellemokeSzuper volt, hála-hála-hála! Vannak dolgok az életben, hogy "előtte" "utána" élet, amolyan vízválasztó történések. Számomra az elemzésed ilyen volt: pontos, precíz. Kiteljesedtem általa, az Élet nevű puzzle összeállt a segítségeddel. Bárkinek szívesen ajánlani foglak, mert hiteles, jó asztológus kezei közé kerül a kereső, aki Nálad biztosan megkapja a válaszait. ? Még egyszer köszönöm a tisztaságod és a szakmaiságod. Szeretettel Emőke 

 N. Enikő (Szentendre) 2018. január
 

nagyenikoÚgy ismertem meg Piller Szilvit, hogy kínai asztrológiát tanulok ott, ahol Ő is tanít, segít bennünket válaszaival minden nap. A számomra értékes tanításai alapján döntöttem úgy, hogy megkérem segítse életemet az elemzésemmel. Erősségeim, gyengeségeim, életfeladatom, életutam, párkapcsolatom, megoldandó aktuális feladataim segítésében kértem Szilvit. Aki annyit segített nekem, mint még soha senki! 5 órát beszélt, türelmesen, készségesen, mindaddig, míg meg nem értettem azokat a fontos mondanivalókat, ami nagyon nagy nehézségeket okoz nekem. Szépen, kedvesen vezet rá, hogyan oldj meg egy-egy faladatodat, hogyan erősítsd a benned lévő pozitív tulajdonságokat, nem tanult, hanem hozott-kapott tulajdonságaidat, hogyan legyél rugalmasabb, egyáltalán az egész lénye Szilvinek, a kommunikációja óriási hatással volt rám! Tegnap estétől sok mindent elhiszek, változtatok, nemcsak gondolati szinten, tapsra várva, hanem önálló döntéseimmel jobbá teszem az életemet, és remélem az emberek életét is.. Az én életemben Szilvi tanító, nemcsak hiszem, hanem tudom is! Azt kívánom, hogy sok-sok embernek segítsen Szilvi, finom lelkével, szép kommunikációjával, határtalan türelmével, és nem utolsó sorban simogató lelki szeretetével! Mindenkinek ajánlom, hogy keressétek, mert azonnal segít, és az egész életed sokkal JOBBÁ lesz a Szilvivel való találkozás után! Nagyon köszönöm,hogy megismerhettelek Szilvi! Kívánom,hogy ez a benned lévő szeretet, segítség, tudás ami Neked megvan, sok embert segítsen! Szeretettel és köszönettel: Enikő

K. Linda (Győr) 2017. december

lindaSziasztok, szeretném megosztani veletek a saját élményemet és tapasztalatomat, melyet Szilvitől kaptam a konzultáció során! Én is erősíteném azon emberek táborát, akik örömmel és szeretettel ajánlják Őt, mert azon kívül, hogy rendkívül pontos és precíz elemzést készít, hatalmas alázat, jóindulat és szeretet árad belőle, ami már önmagában is gyógyítja az ember lelkét, az asztrológia csak ráadás ? Minden kérdésemre választ kaptam és hatalmas erőt, motivációt éreztem a beszélgetésünk végére, amit már régóta nem éreztem! Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy megismerhettem Szilvit és általa a Kínai Asztrológiát és bízom benne, hogy még több embernek fog tudni segíteni illetve,hogy ő is visszakapja azt a sok jót, amit az embereknek ad! Köszönettel: Linda

K. Annamária (Debrecen) 2017. november 

Király AnnamáriaSziasztok!

2017-ben kezdtem el kínai asztrológiát tanulni online. Első perctől kezdve éreztem, hogy ez lesz az a tudás vagy ismeret, ami nagyon sok kérdésemre vagy élethelyzetemre választ fog adni. Mivel én még a közepén vagyok a tanulmány elsajátításának ezért úgy döntöttem, hogy egy szakmabeli személytől szeretnék elemzést kérni egy olyan élethelyzetre, ami már régóta megoldásra vár. Ekkor kerültem Szilvihez, amit mai napig nem bántam meg, és ha még egyszer döntenem kellene, akkor ugyanígy döntenék és Szilvit választanám. Miért is? Talán azért mert egy nem hétköznapi problémával fordultam hozzá és első perctől kezdve meg mertem előtte nyílni és bátran kértem a segítségét. Egyáltalán nem volt ítélkező és unszimpatikus. Teljesen megértette a problémámat és odaadással készítette el az elemzést. Amit mondanom sem kell mekkora segítség volt számomra, hiszen végre egyszer az életben azt tudom mondani, hogy megtaláltam a MEGOLDÁST az évek óta húzódó problémámra.

Röviden a történetem:

Fiatalon megismertem egy fiút, aki mára férfi lett és még mindig jelen van az életemben, időközönként véletlenszerűen. Nem tudtam megfejteni, hogy miért. Lelkileg nagyon összetartozunk és időközönként jelenünk meg egymás életében újra és újra. Semmilyen téren nem létesítünk férfi –nő kapcsolatot, egyszerűen csak megérzésszerűen bukkanunk fel egymás életében, de mégis mindig van valami kötődés. Mindig azt kérdeztem magamban, hogyha nem teljesedünk ki, akkor miért ez a ragaszkodás-kötődés a másikhoz. Végre kaptam választ, ugyanis Szilvi nagyon szakszerűen elemezte ki kettőnk képletét és a közös feladatunkat .  Kielemezte az időszakokat, amelyeket már megéltünk, és amelyeket ezután fogunk közös feladatként. Végre nem kell keresnem a miérteket!!!!! Ez nekem nagyon nagy segítség volt!!!! Emellett kértem Szilvitől,hogy a jelenlegi  párommal is készítsen már egy szinasztria elemzést mert fordulópont előtt állunk és szeretném tudni, hogy jók-e a megérzéseim. Mondanom sem kell ezt az elemzést is profin készítette el Szilvi és mindent elmondott. Közös feladatok, célok, súrlódási pontok, összetartozás oka stb. Sorolhatnám, de én inkább azt mondom: NE HIDD EL! TAPASZTALD MEG, PRÓBÁLD KI!!!!!! :-)))))) Nem fogod megbánni. :-)

M. Máté (Budapest) 2017. november

RS64950 KA 20170726 IMG 0293 scrAz asztrológiai elemzés előtt nem hittem, hogy a születési adatokból következtetni lehetne bármire is egy emberrel kapcsolatban, az életkorán kívül természetesen. Nagyon meglepő volt, hogy egy-két óra alatt, minden rám jellemző dolgot elmondott Szilvi, sok olyat is, amely csak így, az elemzés után visszatekintve tudatosult bennem. Szilvi munkája precíz és pontos. Összességében minden, amit az elemzés során elmondott segíteni fog nekem, hogy jobban megismerjem magam, az erősségeimet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagy önismereti lehetőséget ad.

M. Erika (Budapest) 2017. október
 
Molnár ERika

Egy szimpatikus, kedves embert ismertem meg Szilvi személyében, akinek könnyen meg tudtam nyílni és elmondani a problémáimat ami most foglalkoztatott. Részletes és nagyon pontos elemzést kaptam, minden kérdésemre válaszolt. Mintha a fejembe látott volna.  Nem csak elmondta, de át is beszéltük a részeket. Komplett használati utasítást kaptam magamhoz. Magabiztos a tudása és a tapasztalata amivel hatékonyan tudott segíteni. Hálás köszönet! Mindenkinek csak ajánlani tudom.

 L. Klaudia (Budapest) 2017. október
 
22375168 495672054123409 1449030016 o

Szilvit 2015-ben ismertem meg, amikor én is elkezdtem online kínai asztrológiát tanulni. Sajnos személyesen még nem találkoztunk, de a kedvességét, precíz és részletes munkáját, alapos elemzését már az éteren keresztül megtapasztaltam. Tanulmányaim elején millió kérdésem volt, és ha valamit nem értettem, akkor kiposztoltam a zártkörű Facebook csoportban, minden alkalommal Szilvi volt az, akitől elsőre kaptam meg a választ. Ez ma sincs másképpen... Szilvi nagyon segítőkész, gyors és mára igazi szenvedélyévé vált a kínai asztrológia. (Zárójelben jegyezném meg, hogy maximum pontszámmal vizsgázott az anyagból!) Válaszaiban érződik a tudás, a magabiztosság, humoros válaszai pedig mindig korrektek és pontosak. Mára én is elvégeztem a tanfolyamot, de a mai napig tanulok tőle és ha bármit nem értek vagy kérdés merül fel bennem, akkor tudom, hogy kihez forduljak bizalommal. Én azt gondolom, hogy a mai világban annyi mindenre költ az ember és valljuk be néha feleslegesen... Ha most ezt olvasod, akkor érdekel a kínai asztrológia, a legjobb döntés, amit hozhatsz az, hogy Szilvivel elkészítteted a horoszkópodat és hidd el, nem fogod megbánni, tiszta szívvel ajánlom. Örök segítséged lesz!

S. Katalin (Budapest) 2017. szeptember

19575195 1633515393326934 849946834498819364 oKicsit elakadtam az élet útvesztőjében ezért fordultam Szilvihez tanácsért, segítségért. Izgalommal vártam az elemzést és nem csalódtam! Nagyon-nagyon KLASSZ volt. :-) Szilvi nagyon kedves, segítőkész ember. Rengeteg jó tanáccsal és útmutatóval látott el, amiből mindenképp építkezni fogok! Mivel én még csak tanulgatom a kínai asztrológiát jó volt hallgatni ahogy szisztematikusan, lépésről-lépésre kibontotta, hogy ki is vagyok és milyen "feladataim" lesznek az elkövetkező időszakban. Konkrét kérdéseimmel sem tudtam zavarba hozni. A radixból simán levezette az összefüggéseket. A-HA élményekben gazdag konzultáció volt. :-) Akinek kicsit "kínai" amit itt irkálok, az kérem forduljon bizalommal Szilvihez!  Mindenkinek csak ajánlani tudom segítségét!

K. Boglárka (Szolnok) 2017. szeptember

Kiss Boglárka

Már az első beszélgetésünk alkalmával kiderült számomra, hogy Szilvi mennyire figyelmes, segítőkész és rugalmas személyiség. Ebből kifolyólag izgatottan vártam az elemzést, ami maximálian beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Érezhető volt, hogy idejét és energiáját nem sajnálva készítette el az elemzést, mely végül egy 2 órás nagyon intenzív, rengeteg információt, felismerést és tanácsot tartalmazó beszélgetést eredményezett. Végig úgy éreztem az elemzés során, mintha Szilvi a saját "felhasználási kézikönyvemet" adná a birtokomba az asztrológia számomra zavaros nyelvéről magyarra lefordítva. Folyamatos felismerések, összefüggések kerültek számomra napvilágra, amik nem csak most, de a jövőben is segítenek nekem eligazodni azokban a nehéz szituációkban, amelyekben eddig tanácstalan voltam. Ezúton is hálás vagyok érte.

G.Csilla (Budapest) 2017. augusztus

Gedo Csilla2016 szeptemberében elkezdtem kínai asztrológiát tanulni online. A csoport Fb oldalán találkoztam Szilvivel és a részletes válaszai nagyon megfogtak! 2017 augusztusában problémáim adódtak egy munkahelyi kérdéssel kapcsolatban és felkerestem Szilvit, hogy segítsen, mert a pánik miatt nem láttam a horoszkópomban "a fától az erdőt". Nagyon kedves, végtelenül türelmes, jól magyarázó embert ismerhettem meg! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Azoknak is akik nem tanulnak Kínai asztrológiát! És hallgassátok a Napi 1 perc önmagadért előadásait is Szilvinek mert sokat segítenek és nagyon hasznosak!

K. Dorina (München) 2017. augusztus

Koller Dorina

Szilvi nagyon kedves és segítőkész volt, már a konzultáció közben is azt éreztem, hogy sokat segít, de úgy érzem utólag is, hogy pontos elemzést adott. Mindenkinek ajánlom aki bármiben is bizonytalan.

 

B. Enikő (Budapest) 2017. augusztus

EnikoAz elemzésemben nagyon sok igazságot találtam életem ismert- és kevésbé felismert régióiból is. Vagyis voltak „aha” érzések bőven, konkrétan még bennem meg nem fogalmazódott érzés kavalkádok, amiket Szilvia szépen megfogalmazott és érthetővé tett, ezzel továbbsegítve engem, hogy összefüggéseket találhassak, megértsek, átlássak létezésem szövedékében. Le a kalappal a kínai asztrológia előtt, mely Szilvia közvetítésével igen mély, elgondolkodtató és maradandó élmény számomra. Köszönöm szépen! :-)

K. Attila (Budapest) 2017. július

keresztes attilaSzilvi kedves, megbízható, empatikus személyiség és óriási élmény volt vele az asztrológiai elemzés. Egy-két óra alatt minden fontos dolgot elmondott a személyiségemmel kapcsolatosan nagyon részletesen, mely konkrétumokban és nem általános leírásokban merült ki. Nagyon sok önismereti kérdésre is választ kapunk az ő segítségével és megértjük az összefüggéseket.

Sz. Ildikó (Döbrönte) 2017. július

Szabó IldikóÉletem első asztrológiai elemzése volt Szilvivel és számomra döbbenetes, hogy a képletem mennyire visszaadja a személyiségem. Sok feladatom van még az életben, de az elemzés során most azt is felismertem, hogy mennyi mindent megoldottam már ösztönösen. Az elkövetkező időszakra is nagyon sok útmutatást és tanácsot kaptam. Eddig is az önismeret útját jártam és az elemzés egy jó állomása volt ennek a folyamatnak. Köszönöm!

R. Fruzsi (München) 2017. július

Ritter FruzsiA konzultáció meghatározó élmény volt számomra. Szilvi megerősített azokban a dolgokban, amit legbelül éreztem, de hajlamos voltam mostanság nem figyelni rá... Ezzel felnyitotta a szemem, és külső szemlélőként reális útmutatást kaptam Tőle. Nagyon kedves, őszinte, segíteni akaró és tudó embert ismerhettem meg benne, tetszik, hogy teljes figyelemmel fordul az emberek felé. Receptre írnám, a többieknek is!

H-V. Erzsébet (Kiskőrös) 2017. június

Hodován ErzsiÉn is tanulom a kínai asztrológiát, de úgy döntöttem, hogy szeretnék Szilvitől egy elemzést kérni, mert nagyon megfogtak a kedves írásai a FB-n. Nagyon jól sikerült az elemzés, és nagyon hasznos tanácsokkal látott el, amik hosszú távon adnak segítséget számomra a problémás élethelyzetekben. Nagyon örültem neki, hogy olyan egyszerű információkat kaptam, amikkel rajta kaphatom magam azon, ha nem a „magas szinteket” élem az életemben. Csodálatos, hogy ilyen egyszerű dolgokkal, én is képes vagyok változtatni. Mindenkinek ajánlani tudom, hogy ha úgy érzi segítségre van szüksége, mert nagyon alapos, kedves, és nagyfokú szakértelmével mindenre tud válaszolni. És a kézzelfogható információkat mindenki maga tudja használni. Nagyon sokat segítettek nekem szavai.Bátran javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki. :D

H. Judit (Finnország) 2017. május

Horváth JuditKöszönöm, hogy megerősítettél abban amit éreztem. Ezenkívül sok új információt kaptam tőled a mostani életfeladatomról, magamról és a páromról amit nem is tudtam eddig. Köszönöm szépen, nagy segítség volt és útmutatás a jövőhöz. Foglak ajánlani ismerőseimnek is, mert ez mindenkinek hasznára válik. 

L. Péter (Pápa) 2017. április

Lovászi PéterSzilvivel való találkozásom nem a véletlennek köszönhető, mivel már tudom, hogy véletlenek nincsenek. Én megerősítést kaptam az elemzésemből és nagyon jó útmutatást. Nagyon tömény leírást, amit sokszor el kell olvasni, hogy tisztán lássam az adott dolgokat, helyzeteket. Ajánlani tudom mindenkinek! Aki ebbe a spirituális világba tévedt és ezt éli, annak nem szabad kihagyni ezt az elemzést! Mivel saját magunkról szól és nem másról. Köszönöm. 

Balassa Péter író (Győr) 2017. február

Balassa PéterGyakran kézbe veszem az idei évre kapott elemzést, mert mindig fontos támpontot jelent a mindennapokban. Nem igazítom szavaihoz az életemet, hiszen a világ egy folyamatos fejlődés, melyben minden pillanatban olyan döntéseket hozunk, amik sorsunk útját jelentősen befolyásolhatják. Ugyanakkor emlékeztetnek e sorok a tennivalóimra, és motiválóan hatnak egy-egy nehéz döntés meghozatalakor. Támpontot jelentenek, és egyúttal figyelmeztetnek arra, hogy életem körülményeiért csakis én magam vagyok a felelős. A kút (dráma) írója

R. László (Tatabánya) 2017. február

Rácz LászlóA Szilvivel való konzultáció sokat segített önmagam megértésében, segített a személyiségem mélységeit magasabb szemszögből átlátni, megérteni és rálátni arra, hogy miből erednek és ezáltal megoldani az élethelyzetemet. 

K. Péter (Pápa) 2017. január

Kenesei PéterSzilvia megkeresésemre nagyon gyorsan reagált, és rövid időn belül elkészítette a horoszkópom. Nem csak azt értékelte ki ami a kérdésem volt hanem az élet teljes területére kiterjedő jellemzést készített. Nagyon hálás vagyok, mert sokat segített. Ajánlani tudom mindenkinek kiemelkedő hozzáértését. Nagyon köszönöm, további sok sikert kívánok!

M. Szilvia (Debrecen) 2016. december

Molnár SzilviSzilvi alapos tudásával és nagy gyakorlatával kérdéseimre megadta a választ. Önismeret terén olyan dolgokra is rávilágított, amiket érzek, megélek, de még nem tudatosult bennem. Az elemzéssel óriási "AHA" élményt adott életem több területén. Kedves, segítőkész, közvetlen természetével segít a problémák feltárásában és megoldások felismerésében.

 P. Katalin (Budapest) 2016. december

Palásti KatalinElsőre megfogott Szilvi szaktudása, milyen világosan, érthetően kommunikál. Alaposan, lelkiismeretesen, teljeskörűen és precízen kidolgozza a feltett kérdésekre a választ. Tanácsadása nagy segítség volt nekem, mert megnyugtató választ kaptam a „miért érzem így ezt ebben a szituációban” kérdésekre és ezzel segített elfogadni és fejleszteni a helyzetet illetve szem előtt tartva a tanácsait, a „csapda helyzeteket” nagyon jól tudom kezelni. (vihar a biliben ☺ ). Köszönöm, hogy tanulhatok tőle.

Medgyesi Zsolt reiki mester és deeksha áldásadó (Szeged) 2016. december

Medgyesi ZsoltSzilvi nagyon kedves és közvetlen személyiség, nyugalmat és szeretetet áraszt. Az elemzés, amit tőle kaptam pedig egyszerűen fantasztikus. Megerősített azokban a dolgokban, amiket valahol mindig is tudtam, de felszínre kellett jönniük. Bátran ajánlom mindenkinek, aki mélyebben szeretné az önismeret útját járni.

S. Mari (Döbrönte) 2016. július

Sós MariA hit: meggyőződés valamiben. A kínai asztrológia nekem még mindig „kínai”, de Szilvi magyarázatával érthetővé válik, azaz én is érthetővé válok. Önismereti tükröt tart elém, hibáimat és szépségeimet nekem kell benne észrevenni. Megbízható és hiteles személyisége átsugárzik a kapott elemzésen, a feladaton, aki nem hisz benne, nosza, itt az ideje, hogy meggyőződjön! Hja, igen: meggyanúsítható lehetnék elfogultsággal, hisz barátnőmet ajánlom itt mindenkinek, de higgyék el, sokszor próbára teszem kérdéseimmel, kéréseimmel… és a hitem csak egyre erősödik Szilviben!

S. Erika (Pápa) 2015. november

ErikaSzilvi munkája (elemzése) pontos, precíz és kiváló. Mindent amit leírt az elemzésben segít, hogy jobban megismerjem magam és a jövőbeni lehetőségeimet. Meglepő volt, hogy a képletem alapján mennyire látszik a személyiségem és a vállalt feladataim.Csak ajánlani tudom ?

M. Viktória (Balatonfüred) 2015. október

VikiSzilvinek már a tanulmányait is végigkövettem és a szemem láttára bontakozott ki benne a tudás, amit kiváló érzékkel használ. Meglátásai jók, kedvesen tudja tálalni akár a nehezebb feladatokat is. Mindig a pozitív oldaláról szemléli a dolgokat. Csak egyet sajnálok, hogy nem előbb kezdett asztrológiát tanulni, mert már pár évvel ezelőtt is jól jöttek volna a hasznos tanácsai! :)