amor2017. november 07-én kedden, a reggeli órákban ránk köszönt a disznó hónapja. Aki azt hiszi, hogy megszabadult a múlt hónapra legjellemzőbb energiáktól azt ki kell ábrándítanom. Ez a hónap a november, de olyan mintha ál-október lenne. Persze azért nem teljesen, mert egy csomó mindent magunk mögött tudunk hagyni, és érkeznek új feladatok is. Szóval nem kell arra gondolni, hogy semmi sem változik, de lesznek alapvető dolgok, amik velünk maradnak a múlt hónapról.

 

Először is velünk maradnak a nagyon jó megérzések. Októberben háromszoros volt ez az energia, novemberben ugyan csak kétszeres, így hajszállal kevésbé érezhető, de még mindig nagyon erős. Érdemes figyelni rá, nagyon hasznos társunk a mindennapokban, a döntéseink során és olyankor is, mikor valaki mosolyog rád, de te már tudod, hogy valójában mi van a háttérben.

Aztán velünk marad az erős változtatni akaró energia is. Az, amikor betelik a pohár és azt mondjuk, hogy "eddig, ne tovább!". Ezek olyan szituációban fordulhatnak elő, amikor sokáig vársz és tűrsz. Elfogadod a dolgokat, nem érzed jól magad, de mégis arra vársz, hogy a másik észrevegye, hogy a helyzet neked nem jó, te nem érzed jól magad. Ez általában hosszabb idő óta tartó dolog, nem egy napos téma. És most bekapcsol egy olyan energia, ami téged feltölt, megerősít, mintha felébredne benned az alvó oroszlán. Nem tűröd tovább, hogy palira vegyenek, nem várod tovább, hogy másnak megessen rajtad a szíve, fogod magad és kezedbe veszed a dolgokat, annál is inkább, mert ebben a hónapban is nagyon erős az igazságérzeted. Az összes olyan állás közül, amelyik meghozza számodra a változtatás igényét, ez a legerősebb. Szóval nem az Óz, a csodák csodájából ismert gyáva oroszlán fog benned felébredni, hanem egy olyan, aki rendet tesz. 

Végül pedig továbbra is a karmikus törlesztések időszakát éljük. Ezért egyrészt bármi, amit teszel, az hamar visszaér hozzád. Gondolj bele, hogy mennyire jó ötlet most novemberben jót tenni másokkal! Másrészt vigyázz, hogy kinek miket mondasz magadról, mert tudom, hogy jó elpanaszolni a sérelmeidet, de ez most visszaüthet, és azok is rajtad csámcsoghatnak, akiket nagyon nem szeretnél. Ha egy ügy megoldásánál nincs más hátra, mint valamilyen kínos háttérinformációt napvilágra hozni, akkor is figyelj oda, hogy tudd, hol a határ, csak annyit szellőztess meg ami megoldja a helyzetedet. Ha túlzásba esel ezen a téren, az is visszatér hozzád! 

Amíg októberben harcosok voltunk, addig novemberben királylányok akarunk lenni. A fiúk is, csak nem vallják be! No, persze ez így nem igaz, de mindenképpen előjön a feminimebb énünk, érzékenyebbek leszünk, csillogni és tetszeni vágyunk, megnő az igényünk arra, hogy szép dolgok vegyenek körbe bennünket és a külsőnk is sokkal jobban előtérbe kerül, mint máskor. Szívesebben viselünk ékszereket, sminket. Tudom, hogy a fiúk nem, de náluk is jelentkezhet ez valamilyen formában, például igazítanak a fizimiskájukon, lemossák a kocsit, mert feltűnik, hogy koszos és hasonlók. A kritikát nehezebben viseljük ebben a hónapban, nem mindegy, hogyan szólnak hozzánk, szeretnénk minél jobb színben feltűnni, és ha valaki ebbe belerondít, akkor azt nagyon tudjuk utálni. 

November a kínai asztrológiában a tél első hónapja. Télen a víz elem az úr, amihez az érzelmek, az elmélyülés, a bölcsesség tartozik, no meg a mozgás is. Szóval egyrészt szívesen húzódunk be a hideg és a sötét elől, olvasunk könyvet, mélyülünk el magunkban, foglalkozunk önismerettel, fejlődéssel. De itt még nincs vége! Felerősödhetnek a szexuális energiáink, erős vágyódás ébredhet bennünk, piszkos lesz a fantáziánk. Kössük csak ezt össze azzal, hogy szívesen bújunk be a takaró alá... (és remélem senkinek nem kell semmit magyarázni), de költözést, otthonváltozást is hozhat a hónap energiája. 

Összefoglalva: A megérzésinkre még mindig támaszkodhatunk, erőnk is lesz, ha szeretnénk az életünkön változtatni, előtérbe kerül a külsőnk, no meg minden olyan tehetségünk megmutatása, amire büszkék vagyunk. Érzelmesek, intuitívak leszünk, és még azoknak is piszkos lesz a fantáziájuk, akiké eddig patyolat volt. 

Ha egy kis kiegészítésre vagy kíváncsi még a havi energiákkal kapcsolatban, akkor nézd meg az alábbi videót:

 

 

Comments powered by CComment