shell 3480818 6402018. szeptember 7-én estefelé vége a majomkodásnak, jön a kakaskodás. A hatalmas erő helyét átveszi a finomabb energia, maga a feladat nem tűnik el, csak a hozzáállásunk alakul át. Hogy mire gondolok? Egy erőteljes fém energiával átitatott hónapon vagyunk túl, amikor minden pellengérre került ami a becsületesség helyett a ferdítést támogatta. Ugyanezen értékek még mindig nagyon fontosak, ez nem változott, csak a mi eszköztárunk. Míg múlt hónapban az igazság egy fénylő kard volt, amit ha kivontunk térdre kényszerült a hazug erő, ebben a hónapban az igazság egy gyöngy bársonypárnákon, melynek csillogó bűvereje ugyanolyan hatásos mint a kard, de míg ahhoz a nyers harc párosult, ehhez a béke és a szelíd meggyőzés. 

 

Ebben a hónapban mindenkinek feladata, hogy felfedezze önmagában a benne rejlő gyöngyöt. Mindenkiben van különlegesség és mindenki szeretné ezt megmutatni. Most itt a lehetőség, hogy megmutasd magad a világnak! Valahogy ebben a hónapban nagyon erősen bennünk van, hogy szívesebben kommunikálunk, bátrabban szerepelünk mások előtt és célzottan szeretnénk is ha észrevennének. Most még azok is kibújhatnak a kagylóhéjukból,akiknek ez eddig eszükbe sem jutott. Azzal együtt, hogy tisztában vagyunk saját képességeinkkel, most a fejlődés iránti vágyunk is nagy. Mindez a tökéletességre való törekvésünkből fakad. Most bármit csinálunk, bárhogy viselkedünk, bármilyen adottságaink is vannak külsőleg, azt szeretnénk ha hibátlan lenne. Ezért aztán pótoljuk hiányosságainkat minden téren. Utánanézünk a szakmánkban azoknak a dolgoknak amikben bizonytalanok vagyunk, elmegyünk fodrászhoz, átalakítjuk a ruhatárunkat, vagy az életterünket is akár. Ez a belső törekvés nagyfokú fejlődést eredményezhet. Egészen addig amíg ez görcsössé nem válik, erre nagyon figyeljünk! Szóval ami ebben a hónapban velünk van az a kiváló beszélőke, a szépérzék, az öntudatosság, a nagyon jó logikai képesség és a szervezési készség

Fontos figyelmeztetés a hónapra, hogy vedd észre, hogy különleges vagy, tűnj ki, ennek van itt az ideje, de azt is vedd észre, ha sok vagy, ha már okoskodsz, ha már más kárára akarnál érvényesülni! A mezőn egymás mellett nyílik a margaréta és a tulipán is, egyiknek a szépsége sem nyomja el a másikat. Te sem fogsz kevésbé ragyogni, ha elismered más fényét is, sőt! Ezért aztán a "ki ha én nem" meg az "én jobban tudom" hozzáállásokkal most nagy pofonokat kaphatsz, pont a fordítottján sülhet el a dolog. 

Hogy jön ide már megint a becsület, igazság, tisztesség? Egyrészt mert egy fém évszak közepén járunk és hát ezek a fém erények, másrészt pedig kiegészítésképpen létre is jön egy olyan konstelláció ami még mindig ezt helyezi előtérbe. De mint a bevezetőben írtam is, amíg a feladat nagyon hasonló, most más eszközökkel állunk hozzá. A nagy erőfitogtatás és harc helyett a stratégia és a meggyőzés lesznek az eszközeink. A harc a fizikai síkról inkább a szellemi síkra terelődik. A harc kemény szó, de a lényeg az, hogy míg előző hónapban ha meg akartál menteni egy kutyát a bántalmazástól, akkor lehet, hogy odamentél és elhoztad, ebben a hónapban pedig inkább a jogszabályi háttér biztosításán ügyködsz. Lehet, hogy azonnal nem annyira látványos, viszont összességében majd több kutyát menthet meg egy új szabályozás. A lényeg, hogy továbbra sem esik jól ha valakit azon kapunk, hogy nem korrektül viselkedett velünk és mivel ez a tananyag, ezért a lebukás adott. Szóval még mindig nem a bankrablások időszaka jön, pedig tudom, hogy az iskolakezdés egy zsebmetszés.

"Vigyázz a gondolataidra, mert azok határozzák meg a szavaidat;
Vigyázz szavaidra, mert azok határozzák meg a tetteidet;
Vigyázz a tetteidre, mert azok határozzák meg a szokásaidat;
Vigyázz a szokásaidra, mert azok határozzák meg a jellemedet;
Vigyázz a jellemedre, mert az határozza meg a Sorsodat." (Charles Reade)

Ezt jó ha szemünk előtt tartjuk, mert olyan időszakba léptünk, amikor képesek lehetünk kilépni a régi rossz meggyőződéseinkből, ezáltal pedig új sorsot írni magunknak. Ennek a gondolatnak több sorára is érdemes odafigyelni most. Tetteinkkel hatással vagyunk másokra, most annak van itt az ideje, hogy megtapasztaljuk milyen visszakapni amit mi okozunk. Bármit teszel, most rekordsebességgel a saját bőrödön érzed a hatását. Ez minden tekintetben igaz, ha megbántasz valakit, pár napon belül te is így jársz, de ha éppen megdícsérsz valakit, azt is hamar visszakapod. Ezért most nagyon igaz, hogy úgy bánj másokkal ahogy veled szeretnéd, hogy bánjanak. Mellette pedig figyelj oda, hogy most mindenki olyan megbízhatónak tűnik, szívesebben megosztod és kiadod a titkaidat, de nem biztos, hogy mindenki érdemes rá, hogy a magánéleted történéseit megtudja. Válogasd meg kire mit bízol, mert ebben a hónapban egy illetéktelen személy kikotyoghatja a féltve őrzött titkaidat!

A másik fontos sor ebben az idézetben a szokásaink. Vannak olyanok amiket annyira megszokottan teszünk, hogy belénk égtek és automatizmussá váltak, de egyáltalán nem biztos, hogy jól szolgálnak minket. Most vizsgáljuk felül, hogy min lenne érdemes változtatni, amitől jobbá válhatna az életünk, az egészségünk, a közérzetünk. Nagyon jó gondolataink vannak ezzel kapcsolatosan. Ne hidd, hogy óriási változtatásokat kell eszközölnöd, de az éjszakai csokievés, a mások baján való csámcsogás, vagy éppen a lustálkodás te is tudod, hogy nem a javadat szolgálja. Ne akard fenekestül felforgatni az életedet, de válassz ki egy szokást, amiről tudod, hogy helytelen, és törekedj annak a meghaladására, most kapsz hozzá támogatást! 

Ha pedig szerelemre vágysz, akkor ebben a hónapban jól nyisd ki a szemed! A romantikus találkozások nagyon is támogatva vannak. Most könnyebben ismerkedsz, nem vagy annyira zavarban ha beszélgetni kell, ráadásul jó érzékkel tudod összeállítani a megjelenésedet is. Szóval hajrá!

Kívánok tiszta energiákkal és csillogással teli vénasszonyok nyarát mindenkinek!

Ha ennyi nem volt elég, akkor kattints a videóra:

 

 

 

Comments powered by CComment