Blog

Az életben mindennek megvan a maga ideje. A vetésnek és az aratásnak is. Mindenki rendelkezik egy ösztönösen súgó belső hanggal, ami megmondja, hogy épp mit kell tenni. Egyetlen dolgunk van, hogy elcsendesedjünk és meghalljuk ezt a halk hangot. De nem mindig tetszik amit mond és nem is mindig merünk ráhallgatni. Meg aztán van nekünk egy tudatos elménk ami mindent felülbírál a védelmünkben.

Az asztrológiai képlet olyan mint egy térkép, egy útmutató. Látni lehet belőle, hogy éppen akkor mi támogatott. Mert ami energetikailag támogatva van az életünkben ott kevés erőfeszítéssel is hatalmas sikereket érhetünk el, ellenben ha egy nem támogatott dolgot akarunk tenni erőnek erejével ott hatalmas erőfeszítések árán is csekély lehet az eredmény. Az a kérdés, hogy az árral akarunk-e úszni, vagy az ár ellen?

Ennek szemléltetésére álljon itt egy kínai mese, ami jól mutatja, hogyan a legjobb az életünkhöz hozzáállni:

Kínában, jó 2500 éve történt a dolog. Gyakorlatilag a helynek és az időnek nincs is jelentősége, hisz a tanítás örökérvényű.

A kínai parasztok a folyó partján, a rizsföldeken dolgoztak. Kemény, embert próbáló munka. Tűzött a nap, fülledt, párás volt a levegő. Épp az új rizspalántákat ültették el, mikor egyikőjük arra lett figyelmes, hogy valamit sodor a folyó. Kicsit közelebb mentek és látják, hogy egy öregembert visz a víz, de szemmel láthatólag az öreg nem csinál semmit. Még akkor sem, mikor a sebes áradat a folyó fenekére nyomja. Pár perc múlva meg újra feldobja a víz. A parasztok otthagyták a munkájukat és szaladtak a sebes folyó partján, hogy majd botokkal és kötelekkel kihúzzák az öreget a partra. Mert azt látták, hogy az öregember él, csak épp nem próbálkozik kiúszni a partra, vagy inkább nem tud egyedül kijutni. A folyó sodrása erősödött, a parasztok a futástól és az egész napi kemény munkától hamar elfáradtak. A testet a folyó egyre gyorsabban sodorta. Lassan abbahagyták a rohanást és kifulladva a folyó partján a sziklákra ültek és nézték, hogyan sodorja el a testet a víz. Reménytelenül lemondtak a megmentéséről. Kisvártatva arra lesznek figyelmesek, hogy csurom vizesen ugyan, de az öregember jön feléjük a parton, szemmel láthatóan semmi baja.

- Hé, öreg, hogyhogy itt vagy!? Hisz a víz elsodort téged, le- és felnyomott a habokban, és te semmit sem csináltál, még akkor sem mikor feléd nyújtottuk a botokat. Nem úsztál, nem küzdöttél az életedért. Hogyhogy mégis itt vagy és semmi bajod?

Az öregember elmosolyodott, s így szólt:

- A titkom rendkívül egyszerű. Türelemmel vártam a kedvező pillanatot. Amikor a habok feldobtak, akkor teleszívtam a tüdőmet levegővel, mert tudtam, hogy hamarosan le fog nyomni a víz. És mikor lent voltam a fenéken, akkor pedig nem aggódtam, tudtam, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, és a víz hamarosan feldob a felszínre. Nem kapálóztam, mert tudtam, hogy a víz sodrása erősebb nálam és csak arra ügyeltem, hogy az áramlatokat jól kihasználjam, ne ütődjek sziklához, kidőlt fához. Azt is tudtam, hogy a folyó nem lesz mindig ilyen erős, ott lenn a völgyben lelassul a sodrása és ott könnyűszerrel ki tudok jutni a partra. Ez az én titkom, semmi más. Mindig kihasználom az áramlat adta lehetőségeket, és aszerint cselekszem. Nem bánkódom, ha a víz lenyom, és akkor sem ujjongok, mikor a felszínen visz, hisz tudom, mindennek van kezdete és vége.

A parasztok csodálkoztak az öreg szavain, mégis igazat adtak neki. Egyedüli módja, hogy az életét meg tudta menteni az, ahogy így cselekedett. Elmondása szerint követte a benne lévő hangot.

Szeretettel:

Piller Szilvia